HTML

A konzervatív anarchista

Friss topikok

  • gólhaj: ez elég fincsi. (2009.08.27. 14:07) Bábel21
  • szamárfül/pável: nahát szia itt is a trabant mögötti képtől egészen izgalomba jöttem! :D (2008.11.04. 15:16) Lépni tilos lépni tilos lépni

Linkblog

Archívum

2008.02.22. 01:01 rajcsányi.gellért (ergé)

Megváltatlan

"Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség, fehér paplan" (Nagy Gáspár: Hótalan a hegyek inge)

Ezek voltak a napok, amikor sárból nőtt ki az új vallás szentélye, ahol a hívek áldozhattak isteneiknek. Hirdeti magát a szentély: az égnek szegezett óriásplakátokról bambán vigyorgó öltönyös majom röhög ránk, apró földi másai vagyunk. Sárból nőtt a szentély, startra készen a pénzgyártásra. Kis magyar evolúció ez, Sáraranytól sáraranyig. Mégis, akadozott az első szertartás, késett a nyitás: dühös vásárfiak és -lányok anyáztak napi penzumuk elmaradása miatt. Nehezen megy nekünk ez az advent. Mi, hogy várakozni kell, mivammá vazze?

Ezek voltak a hetek, amikor az évi rendes háború megindult a pénztárcánkért. Mire a levelek lehullanak, deszantos csokitélapók tízezrei landolnak a polcokon. Baljukban csillagszóróval, jobbjukban szaloncukorvetővel vadásznak ránk. Megtömnék a bendőnket. Az össznépi zsigereket. Ha tényleg organikus társadalomban élünk, akkor ezekben a hetekben agya, szíve és gyomra egy helyre zsúfolódik. Táltosaink tévednek: van csakrája az országnak, csak nem a Pilisben kellene keresgélni. A csakra ugyanis lecsúszott néhány kilométerrel délebbre: Budaörs alatt dobog a magyarság szíve. Sávban gazdag sztrádák vénái és artériái mentén lüktet az élet.

Ahogy közeledik a csúcs, egyre gyorsabban iramlanak a sejtek, hevülnek az érzelmek. Ilyenkor könynyebben csusszannak le a pénznek becézett egyesek és nullák a bankkártyáról. Konzum istennő papjai gondoskodnak arról, hogy sóvárgó és lelkifurdalt énünk kielégüljön és megnyugodjon, amikor a bankkártya érintkezésbe lép a leolvasóval. Digitális vezeklés. A bőség böjtje. Idegtépő, türelmetlen a várakozás, helyette azonnali kérdéseket és válaszokat követelünk magunknak.

„Mindenki vár valamit, talán az élet az, amit vár” – hörgi Lukács Laci a Tankcsapda Mindenki című számában, és elgondolkodunk, hogy mi az az élet, amire igazán várunk? Kései körüllakói vagyunk egy gigantikus polisznak. Örüljünk talán, hogy az ötszázmilliós tömb keleti végein meghúzhatjuk magunkat egy szélvédett, huzat- és meglepetésmentes medencében? Vagy mondjunk a korról csendes, hatástalan ítéletet és vágyódjunk el a világnak abból a sarkából, ahová tízmilliók jönnének, ha tudnának? Megvan a szabadságod: konstruktív semmitmondással vagy dekonstruktív elméletfoszlányokkal akarod bomlasztani a rendszert? Amit a végén, a biztonság kedvéért persze mégis megőrzünk a saját játszóterünknek.

Mert ezek voltak az évek, amikor hívatlan látogatókat lövöldöztek hátba Európa falainál. Hiszen olyan is van: Marokkó partjainál, a történelem által Spanyolhonban felejtett Melilla városa körül kettős falrendszert húztak fel békés álmaink őrzői, gránátvetők, infrakamerák, szögesdrótok védik az EU előretolt helyőrségét. Melillát Jó Guzmán kasztíliai herceg vette be a reconquista lezárásaként egy másik korban, 1494-ben, a Megváltó nevében. Ma mások vennék be, megváltásra vágyva. Szaharán átkelő, elcsigázott fekete-afrikaiak rendre átmásznának a falakon, hiszen ők is várnak valamire, talán az életre, amit mi jelentünk nekik. A marokkói határőrök néha hátbalövik őket, néha összefogdossák az életben maradtakat, és kitoloncolják őket étlen-szomjan a Szaharába. Utolsó álmukban egy árutól roskadozó plázában sétálgatnak, hamburgert majszolva az esti 3D-filmvetítés előtt, majd egy pohár vizet isznak, mielőtt frissen vetett ágyukba feküdnének.

Idebent akolmeleg van és csapvíz és tébé. Odakint rád fagy a holdfény, mielőtt karriert tervezhetnél a csillagűrbe. Idebent mindent azonnal megszerezhetsz. Odakint várnod kell mindenre, de még mennyire, talán egy egész életen át. Idebent jártathatod a szádat és négyévente szavazhatsz. Odakint egy helyi érdekű diktátor parancsára tán épp szamárháton igyekeznek népszámlálásra az emberek. Idebent, a bőség peremén már nem születik senki. Odakint, a sivatag szélén istállók fénye pislákol. Talán kisdedek születnek a jászolban.

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzanarch.blog.hu/api/trackback/id/tr41349303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása