HTML

A konzervatív anarchista

Friss topikok

  • gólhaj: ez elég fincsi. (2009.08.27. 14:07) Bábel21
  • szamárfül/pável: nahát szia itt is a trabant mögötti képtől egészen izgalomba jöttem! :D (2008.11.04. 15:16) Lépni tilos lépni tilos lépni

Linkblog

Archívum

2008.02.22. 01:04 rajcsányi.gellért (ergé)

Képírómonológ

„Látod, lemegy a nap, különböző nagyvadak mennek bele az éjszakába, megenni, aki árva” (Kispál és a Borz: Etetés)

Oké, ez így nagyon jó lesz! Középre, most egy mosolyt, ki a melleket, és kész is. Igen, letölthetitek. Persze, a profilotokra meg a portfóliótokra is felrakhatjátok. A szettmise véget ért, menjetek BMW-vel. Hogy mi, te velem jönnél? Vigyázz, ma csak tettem a dolgomat, nem vagyok megjátszós kedvemben, nem tudom tartani a pofámat. Tudom, mit akarsz, rajtam keresztül bejutni a körbe, ahol azt hinnéd, ragadozóvá válsz, pedig csak mindenki prédája leszel. Kapu legyek neked? Beavatást akarsz? Be akarsz lépni az ajtón? Gyere, de nem azt kapod tőlem, amire vársz.

Egy számunkra nem átélhető, nálunk csak a sarkkörire lehűtött mozitermekben látható világban, ahol az aznapi hús még vígan szaladgál a reggeli napfényben, és a tiszta vízért (amit mi már csak a gyorsító mellé iszunk) a hegyre kell felmászni – nos, arrafelé a hús-vér emberszabásúak nem szeretik, ha lefotózzák őket. A fotó szerintük ellopja önvalójukat, kilopja a pillanatról pillanatra változó valóságból a lelküket. Azt hiszik, ezzel a nagyvilág kiszakít belőlük valamit, ami a legbelső énjük része, amit csak azzal oszthatnak meg, akivel összekötik életüket. Mi, nagy, fehér testvérek vagy röhögünk rajtuk, vagy buzgón jegyzeteljük a bennszülött hiedelmeket. Pedig náluk van a pont. De ti ezt már elfelejtettétek, én meg belőletek élek. Ez az én beavatásom. Elloplak téged, és a hiénák elé vetlek. És ezt is szeretnéd tőlem.

Tudom, hogy kinek akarsz látszani és megfelelni. A profilok gyűjteményében hagytad a lenyomatodat. Nincs már naplód: nem írsz le semmit magadnak, mert nincs is mit mondanod magadról. Kiraksz egy húsdarabot, azt méri majd le egy érzékeny mérleg, fehér por mállik a peremén. Ott létezel, egy anyagtalan világban, zárójelbe teszed a magánvalóságodat, mert vár a második élet. Second life. Mindenhol jelen vagy, mégse létezel. A virtualitás könnyed hálójában egy kattintásra változtathatsz fotót, profilt és személyiséget. Könnyűnek érzed magad és szabadnak. Pedig csak lecserélhető dekoráció vagy. Ezrek pályáznak a helyedre, de most mégis te vagy itt velem.

Léted tétje a semmi megörökítése. Az utókornak szánt üzenet önmagadról nem más, mint a helyes testtartás a partifotó közepén. Megjelenni egy bitekből álló kurva nagy hálózatban, ahol a siker fokmérője az, hogy hányszor kattintottak a téged foglyul ejtő képre. Az beszél helyetted. Hogy a monitor túloldalán nyálcsorgató faszik merednek rád, mit számít? Te eggyel feljebb vagy az öreg Darwin szociális táplálékláncában, amiről pont olyan fószerek állítják fel a megnyugtató társadalmi elméleteket, akik éjszakánként a magadfajtára vadásznak a világhálón. Azok csak a lúzerek. Te pont olyan messze vagy az elméleteiktől, mint ők a te sima combjaidtól. Te nem érted őket, ők nem értenek téged. De nyugodj meg, ők a boldogtalanabbak, mert tudják, hogy ettek a fáról. Te voltál az, aki megkínálta őket, de arra már nem emlékszel, pedig a kígyót is magadra tetováltattad. Rád csak a beavatottak tekeredhetnek. Már itthon is vagyunk. Feljössz?

Ne, ne szólalj meg. Kérsz belőle? Várj, csinálok valami zenét. Bejön a Depeche Mode? The Dead of Night jöhet? Az a zaj az elején, na az még meg tud engem karcolni. Más már nem. Az éjszaka halottjai vagyunk. Éjjeleink üresebbek, mint nappalaink.

Vetkőzz le. Itt a gép, kezem a gombjain. Tudod, a hatalom végső eszközei nem igényelnek hosszú gondolkodást: egy ujjmozdulattal kattintunk a mindenható információra, egy ujjmozdulat elég a ravasz elsüléséhez meg a Piros Gomb lenyomásához. A felelősség így enyészik el egy röpke mozdulatban, amit, ha szorul a helyzet, akár egyszeri tévedésnek is beállíthatsz. Én se csinálok semmit, csak kitárom a világra egyszer használatos testedet. Jól fizetnek érte. Persze, sikered lesz. Most, azonnal, három napig. Addig esznek majd, amíg van rajtad hús és lélek. A többi nem az én gondom. Belépsz az ajtón?”

 Az ujj rátalál az exponálógombra. Lő, talál, süllyed.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://konzanarch.blog.hu/api/trackback/id/tr31349306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.